2012. május 27., vasárnap

10. Kérsz egy kis jeget?!

Sziasztok! Úgy látom, nem sok olvasóm van. Szóval, következő bejegyzést csak akkor hozok, ha itt meglesz 3-5 hozzászólás. Jó olvasást. Xoxoxo Angel


*Liam*

-Skacok! Tíz perc múlva ott kell lennünk Lara-nál. Siessetek!-kiabáltam a többieknek.
-De ő iskolában van. Még csak délelőtt van. Ilyenkor nem végez.-értetlenkedett Niall.
-Tudom. Azt mondta, hogy majd elmagyarázza.-válaszoltam neki.
A többiek változatlanul feküdtek a tévé előtt. Ránéztem Niall-re.
-Segítesz?-vigyorogtam, mire bólintott.
A következő pillanatban megfogtuk Harry, Zayn és Louis lábát, majd egy szép mozdulattal lerántottuk őket a díványról. Niall-el mindketten röhögésben törtünk ki, amire a válasz csak pár halk motyogás volt.
-Hallottátok nem?! Indulunk....-mondtam, majd megfogtam a kocsikulcsot és a többiekkel a nyomomban kimentem a kocsihoz majd beszálltunk. (szerk.megj.: csak mondom, hogy a kocsi 8 személyes (: )
Hamarosan meg is érkeztünk Lara-hoz és kiküldtük Louis-t, hogy szóljon neki megjöttünk.


*Lara*

Lent ültem a nappaliban és éppen a kedvenc Converse cipőmet próbáltam felrángatni a lábamra több-kevesebb sikerrel, amikor csöngettek. Egy utolsó rántással felhúztam magamra, majd lógó cipőfűzővel az ajtóhoz siettem és kinyitottam, de abban a pillanatban le is hajoltam, hogy bekössem a cipőm.
-Szia-mondtam a cipőfűzőmmel babrálva.
-Helló.-hallottam Louis hangját.
Végeztem a cipőmmel. Háhhhh....azt hittem már sosem fogok... visszasiettem a nappaliba, felkaptam a lakáskulcsom és a telefonom, majd amikor kimentem bezártam az ajtót és végre ránéztem Louis-ra.
-Mizu?-kezdtem vidáman.
-Te jó ég!!! Veled meg mi a franc történt Lara?-kérdezte szinte sokkosan, gondolom a monoklim hatására.
-Semmi. Jó a sminkem mi?-fogtam poénra a dolgot.
-De komolyan....mit csináltál te?-kezdett el fürkészni.
-Majd elmondom.-válaszoltam és lehajtott fejjel a kocsi felé mentem.
Beszálltam a kocsiba Louis társaságában.
-Helló skacok.-vettem fel ismét a vidám formámat, amire a reakció ugyan az volt mint Louis-é.
-Mit műveltél?-kérdezte sokkosan Harry.
-Jól vagy?-jött a következő kérdés Liam-től.
-Miért nem szóltál, hogy verekedtél. Mentem volna kamerázni. Nem gondoltam volna, hogy ilyen kemény vagy.-vigyorgott rám Zayn.
Niall az nem szólalt meg, csak bámulta az arcom.
-Jól vagyok és nem történt semmi.-válaszoltam kicsit türelmetlenebbül.
-Mesélj, mert addig sehova nem megyünk.-mondta Liam hátrafordulva hozzám a hátsóüléshez.
-Nem lehetne később, ahol jobban elférek?!-néztem a két mellettem ülő fiúra, akik nem mások voltak mint Niall és Louis.
-Rendben.-mondta Liam, majd gázt adott és elindultunk. Az út csendben telt. Viszont amikor megérkeztünk mindannyian engem néztek. A házuk előtt voltunk. Huhhh....nem tudok menekülni. Mindannyian bementünk a házba és leültünk a nappaliba.
-Kér valaki inni, vagy enni?-kérdezte Niall megtörve a csendet, mire válaszul mindenki csak a fejét rázta.
-Szóval mi történt csajszi?-kérdezte vigyorogva Zayn.
-Nah szóval. A suliban van egy csaj Lindsay és azt mondta, hogy.....mindegy is, hogy mit mondott, az a lényeg, hogy kiakadtam tőle és hát.....behúztam neki egyet, mire ő vissza ütött és egy tanár szedett szét minket. Az igazgató meg felfüggesztett egy pár napra.-vázoltam fel röviden a helyzetet.
-Wow...nem gondoltam volna rólad.-vigyorgott rám Harry.
-Nem csalódtam benned.-viccelődött Louis.
-Mit is mondott neked amin ennyire kiborultál?-kérdezte érdeklődve Liam, mintha érezné, hogy köze van a dologhoz.
-Lényegtelen.
-Akkor most nem lenne egy lila karika a szemed körül és nem lenne a szád kicsattanva.-állapította meg.
-Hahaha.-mondtam, majd rányújtottam a nyelvem.
-De azért jól vagy? Nem fáj semmid?-kérdezte még mindig érdeklődve Liam. Istenem...olyan aranyos amikor aggódik.
-Csak egy kicsit fáj a fejem, amúgy jól vagyok.
-Hozok rá jeget.-mondta erre és a konyha irányába ment.
-Én is megyek. Amúgy is éhes vagyok.-mondta Niall, majd Liam után vetette magát.
Én csak pislogva néztem a két srác után.
-Ne lepődj meg. Liam mindig ilyen gondoskodó.-mondta magyarázkodva Louis.
-Mi? Jah nem az, csak...áhh mindegy.-mondtam össze-vissza.
-Akkor mi?-kérdezte most Harry és mindhárom fiú engem fürkészett.
-Úr Isten...hogy tudtok így nézni?!-fakadtam ki, és röhögni kezdtem.
Ekkor Harry telefonja csörrent meg, amit kapkodva fel is kapott. Hmm-mögött és ahá-zott néhányat a telefonba, majd letette.
-Srácok sajnos mennünk kell. Valami interjú lesz.-mondta, pont akkor amikor a konyhából vissza tért a másik két fiú is.
-De nem hagyhatjuk egyedül Lara-t.-mondta felháborodottan Louis.
-Nem vagyok kisgyerek Louis. Majd haza megyek.-mondtam kicsit sértetten.
-Nem mész innen sehova. Majd a fiúk azt mondják, hogy rosszul vagyok azért nem mentem az interjúra. Én itt maradok veled.-mondta határozottan Liam, ami nagyon jól esett.
-Akkor császtok. Sziasztok.-mondta Harry, majd a többi fiúval a sarkában kirobogott a házból, és már csak azt hallottuk, hogy beindítja a motort és elhajt.
-Tényleg nem kell rám vigyázni. Nem zavarok. Haza gyalogolok.-kezdtem magyarázkodni és álltam is fel a díványról.
-Megmondtam, hogy nem mész sehova.-mosolygott rám Liam, majd óvatosan visszanyomott a díványra és mellém ült. A jég egy konyharuhában volt, és a kezében tartotta.
A jeget óvatosan a bal szememre helyezte, amint én mindkét szememet lehunytam. Éreztem a közelségét, az illatát. Elég közel lehetett hozzám, ugyanis még a szuszogását a bőrömön is éreztem. Egyre jobban vert a szívem, szinte kiakart törni a mellkasomból. Nem bírtam ki. Hozzá kell érjek. Felemeltem bal kezem és a kezére tettem amellyel a jeget tartotta. Hirtelen azt hitte, hogy átakarom venni, és húzta volna el a kezét, de én ott tartottam. Ez így olyan jó volt. Lassan leeresztettük a jeget, én pedig kinyitottam a szemem. Fürkésző tekintetével találtam magam szemben. Enyhe mosolyra húzódott szám, mire az övé is. Nem tudom mennyi ideig nézhettük így egymást, de egyikünk sem akarta abbahagyni. Csupán egy gond volt. Az, hogy valami megzavart minket. A telefonom jelzett, hogy sms-t kaptam. Kelletlenül kikaptam a zsebemből és megnéztem ki írt. Harry volt. (Igen...megvan a telefonszáma) "A ház egybe maradjon, és nem akarok széttépett ruhadarabokat találni a földön ha haza értünk. :D" ezt írta. Erre röhögni kezdtem.
-Nézd mit írt Harry. Ez totál idióta.-mondtam nevetve, majd oda adtam Liam-nek a telefonom.
Elolvasta, majd az ő szája is mosolyra húzódott.
-Szóval, mit csináljunk amíg a többiek nem érnek vissza?-kérdezte tőlem.
-Nem is tudom. Beszélgessünk.

2012. május 20., vasárnap

9. Lindsay

*Lara*

A naphátralévő részében gépeztem. Csak jártam a pletykás oldalakat, amikor valamin megakadt a szemem. Ez nem lehet igaz. Mindig mindent félreértenek ezek az idióta újságírók, meg mit tudom én mik. Mehetnek a picsába. A kezdő lapon a következő cikk volt: "Úgy látszik a One Direction-nek új klipje lesz. Az egyik leghíresebb lemezkiadó cég igazgatójának a lányával látták többen is a csapat tagokat. A mai nap folyamán egy paintball pályán látták a csapatot és a stúdió vezető lányát Lara Kensingtom-t (17). Később, szintúgy a pályán külön látták őket Liam Payne-nel. Vajon mi alakulhat? Netán egy új románc? Vigyázat lányok, lehet, hogy Liam már nem is szabad...." Ez kész röhej. Azonnal  felhívom a fiúkat. Felhívtam Liam-et. Néhány kicsengés után fel is vette.
-Halló?!-szólt bele.
-Szia, Lara vagyok.
-Helló, mi az?
-Csak meg akartam kérdezni, hogy láttad-e, mit pletykálnak?
-Nem, mit?
-Kirakom twitterre, nézd meg.
-Rendben, szia.
-Szia.-mondtam, majd letettem. Olyan jó volt hallani a hangját.
Gyorsan kiraktam a linket twitterre és odaírtam, hogy ez milyen szánalmas, és hogy egyáltalán nem igaz.
Nem azért voltam felháborodva, mert nem bírom Liam-et, csak ez nem igaz. Még.....

                                                                             ***
/Másnap.../
Reggel késve keltem. Van még egy fél órám, hogy a suliba érjek. Rendbe kaptam magam, és felöltöztem. Mire a suliba értem, már az első óra fele eltelt.  Bekopogtam a terembe, és benyitottam. Az egész osztály engem bámult, az ofő pedig szigorúan méregetett.
-Mit képzel Mrs. Kensington? Magának sem szabad késni, ahogy senki másnak sem.-kezdte a hegyi beszédét.
-Elnézést a késésért, de...-mentegetőztem volna, ha hagyja.
-El tudom képzelni, milyen fontosabb dolga lehetett, amiért késett. Tudom milyen fontos ember maga, de most az iskolában van a helye.
-Tudom, én csak....
-Ne fecsegjen. Üljön már le a helyére.
-Igenis Miss Virginia.-mondtam, majd leültem a hátsó sorba. Utáltam a kémia tanárt. Én csak elaludtam, és túlreagálja. Chööö...
Amint kicsöngettek, mentem szünetre az udvarra. Nem nagyon figyeltem, mert nagyon a gondolataimba merültem, és hirtelen neki mentem egy csajnak. Nah ki másnak, ha nem Lindsay-nek?! Lindsay az a csaj, aki mindenkinél jobban utál engem, és természetesen ezt az érzését viszonozom. Egy kiálthatatlan kis ribanc, aki mindig keresztbe akar nekem tenni.
-Nocsak! Már engem is elakarsz tiporni? Annyira elvagy szállva, hogy a nagy One Direction barátkozik veled, hogy az olyan "kis" embereket, mint Én már el is taposod?!-kezdte mondandóját szarkasztikusan.
-Figyelj Lindsay...most pont te nem hiányzol nekem, szóval bocs. Megyek....-mondtam, és indultam el.
-Jól van, most megúsztad Kensington. De ne feledd, még elkaplak. Jah és csókoltatom Liam-et és a többi fiút.-mosolygott gonoszan és ment volna dolgára.
-Tudod mit?! Te csak ne csókoltass senkit. Pláne ne Liam-et. Világos?-kérdeztem teljesen kiborulva? Mit képzel ez magáról? Miért pont Liam-et?
-Mi az? Bele vagy zúgva drágám?-mondta, és egy kacajt hallatott.
-Nem, és amúgy sincs hozzá semmi közöd.-mondtam csípősen.
-Óhh dehogy nem vagy.-mondta még mindig nevetve.-Csak gondolom, tudod, hogy nincs esélyed nála, ezért be sem vallod.
-De van nála esélyem, csak, hogy tudd.-ekkorra már egy egész kis tömeg kerekedett körülöttünk, és minket figyelt mindenki.
-Álmodj csak.-mondta, mire megszólalt a csengő.
Teljesen elöntött a düh a válaszára. Elég volt. Elegem van. Fogtam magam, és behúztam neki. Akkorát ütöttem, hogy a lendülettől a földre esett Lindsay.
-Te hülye kurva.-mondta szitkozódva, miközben felállt, majd a hajamnál fogva megrántott.
Meg se nyikkantam. Nem fájt nagyon, kihasználva, hogy sebezhető hasba vágtam, mire nyögött egyet. Ekkor Lindsay ököllel szemen ütött, mire kirúgtam alóla a lábát. Amikor megint felkelt, ugrott volna ismét nekem, ám ekkor egy tanár oda rohant és szét szedett minket.
-Mindketten az igazgatóiba. Most!-parancsolt ránk, majd az iroda irányába lökött minket.
Mit ne mondjak, jó nagy leszidásban volt részünk, a házirend megszegése miatt. Két igazgatói megrovással távoztunk, és két napra felfüggesztettek mindkettőnket. Nem tudom, mi az értelme a felfüggesztésnek, legalább nem kell suliba mennem.
                                                                       ***
Fél tizenegykor benyitottam a lakásban. Anya a nappaliban volt, és nagy szemekkel nézett rám.
-Neked nem suliban lenne a helyed?-kérdezte meglepetten.
-Hogyhogy nem dolgozol?-kérdeztem, mit sem törődve az ő kérdésével.
-Haza jöttem egy papírért. Szóval miért nem vagy suliban?
-Verekedtem, és felfüggesztettek két napra.
-Jól van, akkor csinálj amit akarsz, nem szólok bele.-mondta, és ezzel elintézettnek vette az ügyet. Ezt szeretem benne.
-Nekem viszont vissza kell mennem az irodába, szóval megyek. Szia.
-Szia anya.-sóhajtottam, majd ledőltem a díványra.
Bámultam egy pár percig a plafont, majd felugrottam és odasiettem a tükör elé.
-A picsába!-kiáltottam a tükörképemnek, amikor megpillantottam, hogy egy nagy lila folt éktelenkedik a jobb szemem körül. Próbáltam alapozóval eltüntetni, de lehetetlen volt, nem mellesleg a szám is kicsattant és vérzett még mindig. Felmentem a szobámba átöltöztem. Felkaptam egy Batman-es pólót és egy farmer shortot. Fogtam a telefonom és felhívtam Liam-et. Hogy miért?! Magam sem tudom, őszintén.
-Szia!-hallottam a vonal túl oldalán.
-Helló,öööö....ráértek? Csak mert unatkozom, nincs mit csinálnom, és gondoltam összefuthatnék veletek, ha ráértek.-mondtam kicsit zavartan.
-Ráérünk, de neked nem suliban kéne lenned?-kérdezte nevetve.
-Hosszú történet. Majd elmesélem.
-Oké. Tíz perc és ott vagyunk érted.
-Oké, köszi. Szia.-mondtam, majd letettem a telefont, lementem a nappaliba és vártam őket.

2012. május 10., csütörtök

8. Paintballl

*Lara*

Amint hazaértem bevágtam a bejárati ajtót és ledőltem a díványra. Mi van velem? Ha csak szó esik Liamről, vagy éppen vele beszélek, el pirulok. Elég rágondolnom, és már attól is mosolygok. Nem kétség, fülig szerelmes vagyok. De vajon ő is így érez? A múltkor olyan rideg és visszahúzódó volt. Nem tudom mit gondoljak. De ma muszáj  lesz kiderítenem, hogy érez-e irántam valamit. Bár nem hiszem, hogy paintball-ozás közben sok minden kiderülhet, de majd meglátjuk. Felmentem a szobámba, felkaptam magamra egy fehér mintás pólót, ami lehet, hogy nem lesz jó paintball-hoz, de mindegy, és a pólóhoz egy térdgatyát vettem fel. Jól el telt az idő. Ha a fiúk pontosak, akkor öt perc és itt vannak. Nem viszek magammal semmit, mégis minek? Fogtam egy papír fecnit és egy tollat, hogy írjak anyának egy kis üzenetet. "Anyu, majd nem tom mikor jövök, elmentem a srácokkal bohóckodni. Puszi: Lara <3" Mikor megírtam, fogtam egy mágnest, és kiraktam az üzenetem a hűtőre. Mikor ezzel végeztem, hallottam is, hogy csöngetnek. Felkaptam a lakáskulcsot, és kinyitottam az ajtót. Liam állt ott. Hál' Istennek. Olyan rég láttam, úgy hiányzott....ááááh hagyd abba Lara!!!!
-Szia, megjöttünk.-mosolygott rám. Azt hittem elolvadok.
-Helló. Oké mehetünk is, csak egy pillanat.-mondtam, majd bezártam az ajtót, a kulcsot pedig a résnyire nyitott ablakon bedobtam. Igen jó módszer. Liam csak mosolygott az egészen.
-Kész vagyok.-mondtam egy vigyor kíséretében, majd elindultunk az autó felé, és beszálltunk.
Kórusban köszöntek a fiúk, és indultunk is. Az úton végig hallgattam a hülyeségüket, főleg a mellettem lévő Zayn és Louis poénkodását. Ezek nem nagyon bírnak leállni.
-Szárazföld!!!-kiáltott fel Louis, majd a földre vetette magát, és azt kezdte csókolgatni. Szét röhögtem az oldalam. Azért nem gondoltam volna, hogy ilyen elmebeteg.
Mikor már Louis kitombolta magát az örömtől, elmentünk a "felszerelésért". Mikor már mindenki felvette azt amit kellett, kimentünk a terepre. Mivel Hatan voltunk, így két csapat lesz egymás ellen. Az én csapatom kapott 1-1 piros szalagot, így azt felkötöttük a karunkra. A csapatok: Liam-Harry-Én és Louis-Niall-Zayn.

-Mehet a menet?-kérdezte vigyorogva Harry.
-Nagyon lealázunk titeket.-mondta egy gonosz röhögés kíséretében Zayn.
-Na azt megnézném.-mondta erre vigyorogva Liam.
Én meg sem mukkantam. Mit is keresek én itt? Hiszen játszani sem tudok.
-Majd Laranak megkegyelmezünk.-veregetett vállba Niall.
-Kösz, de nem kell.-mondtam, és kinyújtottam rá a nyelvem.-Lehet,  hogy kezdő vagyok, de most már nem leszek.-mosolyogtam rá.
-Hát ahogy gondolod.-válaszolta a szöszi.
-Akkor elkezdjük, vagy csak beszélgetünk?-mosolyogtam a többiekre.
-Persze, hogy kezdjük.-válaszolták erre, majd a két csapat a pálya két végébe futott.
Mivel a pályán ilyen felfújható micsodák voltak, (Bocsánat a kifejezésért, de tényleg azok voltak) ezért azok mögé vonultunk fedezékbe. Az egész pálya teli volt ilyenekkel.
-Lara, te maradsz hátul, fedezz minket.-vigyorgott rám Harry.
-Oké, azt hiszem.-mondtam kicsit bizonytalanul, majd Liamre sandítottam, aki a pálya feltérképezésével foglalatoskodott.
Harry is a pályát figyelte én pedig Liamet kezdtem bámulni. Hirtelen Liam rám kapta a tekintetét, arcom elpirult, tekintetem pedig a földre szegeztem. Rajtakapott. Basszus, miért bámultam? Megszólalt a jelzőhang, miszerint kezdhetünk.

                                                                             ***

A hosszú csata után a győztes a másik csapat lett.
-Bocsi srácok, az én hibám.-motyogtam.
-Ne hülyéskedj már. Mi basztuk el.-vigyorgott Harry.
-Igaza van Harrynek. Nem a te hibád.-mosolygott Liam, és átkarolt. Te jó ég. Olyan édes.
-Ömmm...Liam beszélhetnénk?-kérdeztem picit zavartan.
-Persze. Rosszat tettem?-kérdezte nevetve, közben elindult utánam.
-Nem, dehogy.-mondtam és távolabb mentünk kicsit a srácoktól.
Mikor már annyira elmentünk a fiúktól, hogy kizárt, hogy hallják, neki kezdtem.
-Csak azt akartam kérdezni, hogy mi bajod velem....-néztem rá zavartan.
-Veled?-nézett vissza nagy szemekkel.
-Ahham.
-Semmi. Mert?
-Olyan fura vagy velem. A csapatból mindenki jól el van velem, csak te vagy kicsit távorságtartó, és gondoltam megkérdezem, hogy mi ennek az oka.-folytattam tovább.
-Ahhhj...jóó elmondom végre. Szóval az van, hogy...-kezdte, de nem tudta befejezni a mondatot.
-Jöttök fiatalok? Megyünk kajálni.-ugrált oda Louis, megzavarva a beszélgetésünk.
-Öreg, beszélgettünk.-förmedt rá Liam.
-Bocs, de ha nem jöttök, akkor itt maradtok.
-Persze, hogy megyünk-mondtam erre, majd vissza mentem a többiekehez.
Késöbb már mindenki a Nando's-ban falta a kajáját. Szó szerint. A jóllakott kiscsapat végül beszált a kocsiba, és haza furikáztak engem.
-Köszi a mai napot srácok. Nagyon jól éreztem magam.-mondtam nekik mosolyogva.
-Mi is. Jó társaság vagy.-válaszolt a többiek helyett is Louis.
Erre mindannyian vigyorogni kezdtek.
-Akkor szisztok. Majd még találkozunk.-mondtam, és kinyitottam a kocsi ajtót.
-Szia.-válaszolták egyszerre, majd amint becsukódott a kocsi ajtaja, el is mentek.
Bementem a lakásba. Anya sehol, szóval felmentem szobámba gépezni....


*Liam*

Mikor már kiraktuk Larat, ráförmedtem Louis-ra.
-Haver, mi a francot csináltál?
-Mivan?-nézett olyan hülye képpel.
-A paintball pályán. Majdnem bevallottam Lara-nak, hogy mit érzek, de te oda pofátlankodtál.
-Chhhööö....nem tehetek róla, hogy te ilyen nyuszi vagy. Csak menj oda simán és mond el. Igazán nem értelek.-mondta, és elfordult. Nah ez hiányzott még. Hisztizni fog Louis....

2012. május 4., péntek

7. A mai program

(A rész is kicsit rövidebb lett, mint szokott lenni, és későn is hoztam, ezért ezer bocsi. Nincs laptopom, így csak néha tudok beülni a netkávézóba. Nagyon szar. A rész se lett túl jó, de remélem azért tetszik. Jó olvasást. Puszi Angel :) )

*Lara*

Mikor haza értem nem lepődtem meg azon, hogy nem volt otthon anya. Mit is vártam? Bementem a szobámba, ledobáltam az ágy mellé azt a sok szatyrot, amiben az új cuccaim voltak, és ledőltem az ágyra. Elkezdtem "kaparászni" az ágy alatt a laptopomat keresve. Felmentem twitterre, és lecsekkoltam, hogy megosztottak-e a többiek valamit a tegnappal kapcsolatban. Harry írt csak, meg Zayn. De csak olyanokat írtak ők is, hogy Party Time!!!, meg hasonlók. Ekkor vettem észre, hogy az én kiírásomra, (ennél: "Omg! Ilyen édesen, hogy aludhat valaki?! :$ :)") valaki válaszolt. Juujjj csak ne Liam legyen. Megnéztem gyorsan, Louis volt. "Te meglestél engem alvás közben? :O xD" Na szép. Gondolhattam volna, hogy írni fog ide. Válaszoltam is neki. "Lebuktam :$" Kész röhej. Elvagyok ám az 1D-sekkel. Le3csuktam a laptopom és elővettem a fizika tankönyvem. Kéne egy kicsit tanulni. Nem nagyon szoktam, de néha kell. Olvastam az anyagot, de azt vettem észre, hogy egy szó se jutott el az agyamig. Nem fogtam fel semmit az anyagból, így inkább el is raktam a könyvet.  Lehet át kéne öltöznöm. Még mindig Liam inge volt rajtam.  Gyorsan felkaptam egy fehér és virágmintás pánt nélküli ruhát.  
Kimostam Liam ingét, és ki is vasaltam. Nem szoktam se mosni, se vasalni, de azért normálisan adjam már vissza a ruháját. Felkaptam a telefonom, hogy felhívjam, és most esett le, hogy nincs is meg a telefonszáma. Megnyitottam az utolsó hívásokat, és ledöbbentem. Tegnap este, míg aludtam hívogattak. Volt egy nem fogadott hívásom "A legjobb pasi"-tól és "A te pasid"-tól. Na jó. Ezek tuti a fiúk voltak. Ezek nem komplettek. Felhívtam az utóbbit. Néhány kicsengés után gyorsan felkapta valaki a telefon. 
-Halló?
-Ööömm...helló én Lara vagyok és....-kezdtem habogni, mikor közbe vágott.
-Szia. Miért hívtál, és honnan van meg a számom?-Liam volt. Basszus.
-A számod onnan van meg, hogy tegnap este míg aludtam, valaki bele írta "A te pasid" néven, és nem tudtam, hogy ez a te számod, és ha már így felvetted, azt szeretném kérdezni, hogy mikor adhatom vissza az inged.-hadartam el gyorsan.
-Ja értem. Ömmm itthon vagyok, ha gondolod beugorhatsz.-válaszolta.
-Rendben, majd megyek. Szia.-mondtam és nem vártam meg míg válaszol, hanem lecsaptam. Tudom, hogy nem illik, de zavarban voltam.
Összeszedtem a lakáskulcsom, a telóm és elraktam az inget, majd elindultam. 




*Liam*


Tökre meglepődtem amikor csörgött a telefonom. Megnéztem, hogy ki az, de csak annyi állt a képernyőn, hogy "Édes".  Mikor megtudtam, hogy Lara az, egyből tudtam, hogy Harryék műve. Mikor vége volt a beszélgetésnek, le mentem a nappaliba számon kérni őket.
-Ki babrálta meg a telefonomat?-néztem a négy jó madárra, akik a tévét bámulták. 
Mind elkezdett vigyorogni, meg röhögni.
-Szóval közös ötlet volt. Értem.-mondtam, majd leültem melléjük a kanapéra.
Egy fél óra elteltével csöngettek.
-ki lehet az?-kérdezte izgatottan Louis, majd felugrott, hogy ajtót nyisson.
-Jééé egy Lara.-vihogott-Gyere csak beljebb.
-Szia. Ööö nem én csak visszahoztam a....-próbált ellenkezni, de Louis berángatta. -Sziasztok.-köszönt mindenkinek-Liam vissza hoztam az ingedet, és nagyon szépen köszönöm.-mondta kicsit zavartam.
-Kösz és nincs mit.-válaszoltam rögtön, majd elvettem a kezéből az inget, és letettem a kis asztalra.
-Gyere ülj csak le.-invitálta Louis aki a másik kanapén helyezkedett el. Leült mellé Lara, majd tovább néztük a tévét, bár már senki sem tudta, hogy mit nézünk.
-Mi jót csináltál ma?-érdeklődtek a fiúk.
-Semmit.-mondta nevetve Lara.-És ezt komolyan mondom.
-Az ismerős.-mondta rögtön Zayn vigyorogva.
-És mit csinálsz ma?-kérdeztem most én.
-Szint úgy semmit. Még nem gondolkoztam rajta. Próbáltam tanulni, de nem ment. Túl unbcsi volt hozzátok képest.-mondta nevetve.
-Minket senki és semmi sem tud überelni.-mondta büszkén Harry és Louis.
-Ti mit csináltok?-kérdezte Lara.
-Valamit. Passz. Mit szólnátok mára egy paintball csatához?-kérdezte Niall.
-Azt akarok!-kiáltotta Harry, majd előre vetődött a földre, mire mindenki röhögésben tört ki.
-Lara te nem jössz?-kérdeztem, mert láttam a többiek most épp elvannak szállva az örömtől, hogy kiélhetik ma magukat. 
-Én még sosem paintball-oztam.-mondta kicsit zavartan.
-Akkor itt az ideje.-vigyorgott Louis.
-De szerintem öltözz át Lara, mert így nem tudsz játszani.-vigyorgott Zayn.
-Oké. Haza megyek.-mosolygott.
-Majd egy óra múlva érted megyünk.-mondtam, majd kikísértem.
-Szia.-mondta mosolyogva.
-Szia, akkor majd megyünk.
.Oké.-válaszolta, majd elment, én meg vissza mentem a lakásba.

2012. május 1., kedd

6. Bevásárlás

*Lara*

-Valakinek van egy inge, ami nagy neki?-mosolyodtam el.
-Minek az. Akkor az neked is nagy lenne. Nem?!-nézett hülyén Harry.
-Pontosan. Nem érted a lényeget drága Harry. Szóval? Valaki?-néztem körbe a fiúkon.
-Szinte csak Liamnek van inge, tehát őt kérdezd.-mondta Zayn.
-Liam?
-Igen?-kérdezte zavartan, mintha most kelt volna fel. Látszódott, hogy egy kicsit elbambult, és eddig nem figyelt.
-Tudnál kölcsönadni egy inget, ami nagy neked?-kérdeztem, majd ezerwattos mosolyommal jutalmaztam meg.
-Persze. Gyere és adok.-mondta, majd megindult a szobája felé.
Követtem. Vajon mi lehet velem a baja? Olyan rideg, vagy mit tudom én. Furán viselkedik velem. A többiek közvetlenek velem, de ő nem. Ezeken gondolkoztam amíg fel nem értünk a szobájába. Az egyik szekrényéből kivett egy sima inget.
-Jó lesz?-kérdezte közömbösen.
-Aha, persze.-válaszoltam és elvettem az inget.
-Kérdezhetek valamit?-néztem rá, mikor már ment volna ki.
-Aha.-mondta, nem túl nagy lelkesedéssel.
-Neked valami bajod van velem? Csak mert eléggé furcsán viselkedsz.
-Nem. Mert?-kérdezte, de nem nézett a szemembe. Úgy csinált mintha a mögöttem lévő ajtó sokkal érdekesebb lenne.
-Mert kerülsz, és fura vagy.
-Nincs semmi bajom.-mondta, és mintha le lenne zárva a téma, kiment a szobából, és ott hagyott engem.
Nah szép. Nem elég, hogy valami baja van velem, még nem is mondja el. Mit várok tőle? Hiszen pasi...
Nem foglalkoztam vele. Fogtam az inget és felvettem. Na nem normálisan, hanem ruhaként. Még rendbe szedtem magam egy picit, felvettem a tegnapi magassarkúm és lementem a többiekhez.



*Liam*

Gondolhattam volna, hogy rákérdez majd Lara, hogy mi a baj. Azt mondtam neki, hogy semmi. De miért is? Igenis van baj. Ő és Harry a baj. Harry egyből rá nyomul, vagy fog. Mire leértem a nappaliba, addigra a többi lány is felment öltözni, mi fiúk pedig lent maradtunk. Hallottuk, hogy jönnek le. Zoe és Holly volt. Ők hamar kész lettek. Utánuk jött Selly és Lin. Már mindenki kész volt, csak Lara nem. A többi fiú is felment öltözni, én meg csak ott ültem. Végre jött valaki. Lara volt. Valami mese szép volt. Ruhát csinált az ingemből. Szinte elállt a lélegzetem. Nem kicsit meg is bámultam, amit ő észre is vett, és csak egy mosollyal nyugtázta.
-Mehetsz.-mondta, és leült a többi lányhoz.
Zavartan néztem, majd én is elindultam átöltözni.


*Harry*

Már mindenki kész volt, így indultunk vásárolni. Nem értem minek kell, ha egyszerűen megoldotta Lara a ruha problémát, de végül is legalább nem unatkozunk. Remélem. Louis és Liam vezettek. Én Liamhez kerültem. Lassan megérkeztünk a bevásárló központba. Mi fiúk azért napszemüvegbe voltunk, nehogy felismerjenek, bár nem hiszem, hogy sokat takar. Már a tizedik üzletbe mentünk be. A lányok vagy ezer ruhát vettek, és mi cipeltük. Legalább annyit szórakoztunk, hogy pontoztuk a felpróbált ruhákat. Nagyon szexyk voltak a lányok. Már majdnem végeztünk, amikor az egyik üzletben félrehívott Liam.
-Mi az?-kérdeztem unottan.
-Látom rajtad mire készülsz.-nézett rám.
-Hogy mi? Ha annyira kell neked nem csinálok semmit. Tied. Nem fogok egy lány miatt összeveszni a legjobb haverommal.-mondtam. Már nagyon elegem van Liamből. Nem szokott ilyen lenni, de ha ilyen, akkor vége az embernek.
-Oké.-mondta, már mosolyogva.
Vissza mentünk a lányokhoz.
-Nem megyünk enni? Már elmúlt dél.-mondta Niall.-Láttam egy kajáldát az alsó szinten.
-Én benne vagyok.-mosolygott Selly és odament Niallhez. Annyira átlátszó.
Végül mindenki beleegyezett és mentünk enni. Egy csomót kajáltunk, végül még mindenki evett egy fagyi kelyhet. Bár az kicsit nevetséges volt.
-Hagy kóstoljam meg.-mondta Zayn, majd vett egy csomót Holly fagyijából.
-Hééé.-mondta felháborodottan majd a mellette lévő Niall-éből vett.
Erre mindenki csak a másik fagyijából evett, szóval nagy lett a kavarodás.
Mivel már mindenki fáradt volt, haza vittük a lányokat, és mi is mentünk haza, hiszen még hosszú  nap.